Bulvár

Egy hajszálon múlt a tragédia: kamionnal ütközött, majd fának csapódott egy autó Kiskunhalasnál

Totálkárosra tört autó a kamionnal való ütközésben – Videó

Kedden hajnalban drámai baleset rázta meg az 53-as főút környékét Kiskunhalasnál. Egy kisszállási fiatalember autója eddig tisztázatlan okokból áttért a szemközti sávba, ahol frontálisan egy kamionnak csapódott. Az ütközéstől a jármű az út szélére sodródott, majd egy fának vágódott.

A fiatal sofőr csodával határos módon túlélte a történteket. Bár az autó teljesen összeroncsolódott, és a bal első kereke is kitört az ütközés erejétől, a vezető sértetlenül szállt ki a roncsból. Az elsődleges információk szerint a légzsákok időben kinyíltak, ennek köszönhető, hogy a férfi megúszta a balesetet.

A kamion, amely macedón rendszámú volt, szintén komoly károkat szenvedett: a hátsó világítást tartó szerkezete teljesen leszakadt. A sofőr a helyszínelés után a szerelvényt a leállósávba vezette, így a forgalom részben helyreállhatott.

A kiérkező kiskunhalasi tűzoltók áramtalanították a személyautót, a helyszínt pedig órákig biztosították, amíg a rendőrség vizsgálta a baleset körülményeit. A hivatalos vizsgálat jelenleg is zajlik, egyelőre nem tudni, miért tért át a fiatal sofőr a szembejövő sávba.

Forrás

Hirdetés: