Bulvár

Leállt a Barátság kőolajvezeték, itt a hivatalos bejelentés

Komoly etikai és jogi aggályok borzolják a kedélyeket a magyar tőkepiacon. A tőzsdei kisbefektetőket képviselő szövetség hivatalos beadvánnyal fordult a Magyar Nemzeti Bankhoz (MNB), mint felügyeleti szervhez, bennfentes kereskedés gyanúja miatt. A vádak súlyosak: a szövetség azt valószínűsíti, hogy a Mol Nyrt. több felsővezetője olyan információk birtokában vált meg jelentős részvénycsomagjától, amelyek a széles nyilvánosság számára még nem voltak ismertek – írja a 24.hu

 

Hallgatás a Barátság vezetékről, dübörgő eladások

A gyanú középpontjában az orosz kőolajszállítás áll. Míg a Mol vezetői január vége óta sorra adták el papírjaikat, a piacot csak később érte a hír: leállt az orosz kőolaj szállítása a Barátság vezetéken. Ez a típusú információ tőzsdei körökben „árérzékenynek” minősül, hiszen alapjaiban befolyásolja a vállalat jövőbeli profitabilitását és üzembiztonságát.

A kisbefektetők szerint a vezetők hallgattak a leállásról, miközben kihasználták a részvények történelmi csúcson lévő árfolyamát.

Másfél milliárdos eladási hullám

Bár a Mol a szabályoknak megfelelően közzétette a tőzsde honlapján a vezető tisztségviselők részvényeladásait, az időzítés és az összegek mértéke sokakban keltett gyanút. Négy vezető összesen mintegy másfél milliárd forint értékben értékesített Mol-papírokat január vége és február eleje között.

A pontos számok a közzétételek alapján:

NévBeosztásEladott mennyiségÁtlagárBevétel
Ratatics Péterügyvezető igazgató52 795 db3820 Ft201,7 millió Ft
Székely Ákosvezérigazgató-helyettes29 852 db3978 Ft118,7 millió Ft
Anthony Radevigazgatósági tag160 072 db4013 Ft642,4 millió Ft
Járai Zsigmondigazgatósági tag150 620 db4016 Ft604,9 millió Ft
 
Hirdetés: